Tényleg veszélyesen agresszív volna az ember?

Régi viták tárgya, hogy az ember esetében az embertársakkal szembeni végzetes agresszió vajon egyszerűen elkerülhetetlen, evolúciós múltunkból következő tulajdonságunk, vagy sokkal inkább a kulturális és társadalmi változások eredményeként jött létre. Az állatvilágban a fajtársakkal szembeni agresszió szinte minden fajban megtalálható, azonban meglehetősen ritka az olyan, veszélyes szintje, amely az adott fajtárs pusztulásához vezet. A Lincolni Egyetem kutatói főemlős rokonaink segítségével azt vizsgálták meg, hogy az agresszió különféle formái vajon evolúciósan összekapcsolhatók-e.

A kutatók ehhez 100 főemlős fajt (köztük az embert) vonták a felmérés alá, öt fő kategóriában: csoporton belüli enyhe, csoportok közti enyhe, csoportok közti végzetes, csoporton belüli végzetes, valamint az utódok elpusztításához vezető végzetes agresszió. Megvizsgálták, hogy ezek előfordulnak-e egy adott fajban, és ha igen, akkor mennyire gyakoriak.

Ezen túl felmérték a faj életkörülményeit, társas, csoportos felépítését és számos, a fajra jellemző tulajdonsággal egyött összevetették. Azt is megvizsgálták, hogy ez miként függ össze az adott faj rokoni viszonyaival, vagyis, hogy a rokon fajokban is hasonló jellegű agresszió tapasztalható-e.

Sokan úgy vélik, maga az agresszió egyetlen tulajdonság – a kutatás eredményei azonban egészen mást mutattak. Úgy találták, hogy azok a fajok, amelyek az enyhe agressziót gyakran alkalmazzák, egyáltalán nem hajlamosabbak a végzetes agresszióra, azaz a riválisok elpusztítására.

Az agresszió végzetes formái, akár a rivális felnőtt, akár a rivális kölyök elpusztítása bizonyos helyzetekből következhet csupán. Ilyenek a csoportok közti versengés és konfliktus, például. A halálos agresszió általában a hímekhez köthető, és gyakoribb akkor, ha a támadók fölényben vannak és kisebb a kockázat. Ez az emberre is igaz!

Vagyis akkor következik be végzetes agresszió, ha a támadók akár számbeli, akár fizikai fölényben vannak, és a felnőtt fajtársakat csak akkor pusztítják el, ha ez nem túl veszélyes a támadó számára. Az embereknél ez nagyon hasonlóan jelenik meg (pl. háború, csoportos erőszak): nem kiegyenlített párharcokban történik a legtöbb végzetes erőszak, hanem fölényhelyzetekben. Ez azt jelenti, hogy a halálos agresszió egyáltalában nem egyszerűen csak egy fokozata az agressziónak, hanem teljesen elkülönült stratégia, amelyet a kockázati viszonyok határoznak meg.