Ősi szellempopuláció nyomaira bukkantak Amerikában

Egy új, genetikai adatokon alapuló tanulmány átrajzolja Dél-Amerika benépesülésének történetét – számol be a Live Science. Úgy tűnik, az első emberek nem egyetlen, hanem legalább három egymást követő hullámban érkeztek a kontinensre, és alkalmazkodásukat kulcsfontosságú gének segítették.

Az Indigenous American Genomic Diversity Project nemzetközi kutatócsoportja 128 új, Argentínából, Bolíviából, Brazíliából, Kolumbiából, Ecuadorból, Mexikóból, Paraguayból és Peruból származó genomot elemzett, ezek 45 populációhoz és 28 nyelvcsaládhoz kötődnek. Az adatokat további 71, korábban publikált genommal vetették össze, így minden eddiginél átfogóbb képet kaptak az amerikai kontinens őslakosainak genetikai múltjáról.

A vizsgálat egyik legfontosabb eredménye, hogy Dél-Amerika benépesülése legalább három hullámban zajlott. Az első emberek több mint 9000 éve érkeztek, majd egy második, genetikailag elkülönülő csoport – amelynek öröksége ma többek között a perui kecsuákban mutatható ki – szintén mintegy 9000 éve terjedt el Közép-Amerikából dél felé. A harmadik hullám viszont eddig ismeretlen volt: ez a kutatók szerint legalább 1300 éve indult, és közép-amerikai kapcsolatokkal rendelkező népességekhez köthető.

Szellempopulációra bukkantak

Tábita Hünemeier, a Spanyol Nemzeti Tudományos Tanács Evolúciós Biológiai Intézetének munkatársa és a csapat tagja szerint egy fokozatos és összetett folyamat zajlott, amelyben egyre erősödő kapcsolatok és génáramlás alakult ki Közép-Amerika, a Karib-térség és Dél-Amerika között.

A kutatás egy másik izgalmas eredménye egy úgynevezett „szellempopuláció” kimutatása. A modern genetikának köszönhetően egyre több, mára eltűnt csoportot sikerül felfedezni a kontinensen.

Az ypykuéra névre keresztelt új, ősi ázsiai eredetű genetikai vonal nyomai mind az amerikai őslakosokban, mind az ausztrálázsiai népességekben felfedezhetők, ám magát a populációt eddig sem tárgyi, sem fosszilis leletek nem igazolják. Ez a genetikai örökség legalább 10 ezer éve jelen van alacsony, de stabil arányban.

Így segíthették a sajátos gének az alkalmazkodást

A genetikai adatok arra is rávilágítottak, hogy bár az amerikai őslakosok genetikai változatossága kisebb, mint más kontinensek lakóié, mégis nagyobb, mint korábban gondolták. A fennmaradt gének között számos olyan megtalálható, amely az immunrendszer működéséhez, az anyagcseréhez, a termékenységhez vagy épp a malária elleni védekezéshez kapcsolódik – ezek kulcsszerepet játszhattak az olyan új környezetekhez való alkalmazkodásban, mint az Amazonas esőerdeje vagy az Andok magashegysége.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: a mai genetikai sokféleség csupán töredéke az eredetinek. Az európai gyarmatosítás, a járványok és a rabszolgaság az őslakos népességek mintegy 90 százalékát kiirtotta, ami csökkentette a genetikai diverzitást. Ennek ellenére egyes régiókban több mint 9000 éves genetikai folytonosság is kimutatható.

„Az őslakos amerikai populációk genetikai adatai kulcsfontosságúak, mert ezek a csoportok történelmileg alulreprezentáltak voltak a genomikai kutatásokban” – emelte ki Carlos Eduardo Amorim, az Arizonai Állami Egyetem antropológusa. „Eredményeink minden eddiginél teljesebb képet adnak az amerikai kontinens népességtörténetéről és evolúciójáról” – tette hozzá.