Itt a bizonyíték: az emlősök korai ősei tojásrakók voltak

Létezett egy állat úgy 250 millió évvel ezelőtt, amelynek elterjedési adataiból következtettek arra a szakemberek, hogy ekkoriban egy óriási szuperkontinens, a Pangea uralhatta világunkat. A Lystrosaurus nevű növényevő őslény az emlősszerű hüllőket, a therapszidákat képviselte a perm végén és a triász elején, túlélve a hatalmas perm végi kihalást.

A maradványaira az Antarktikától kezdve egészen Oroszország európai részéig a világ számos pontján rábukkantak. Az állatnak csak két szemfoga volt, emellett csőr jellegű képződménnyel volt képes legelni. A Lystrosaurus mérete nagyjából a kutyák mérettartományában mozgott, testhosszuk 1-1,5 méteres lehetett. Az állat szaporodásáról eddig azonban csak kevés adatunk volt.

A therapszidák sokaságát tárták fel a mai Dél-Afrikában, segítségükkel megismerhettük azt az állatcsoportot, amelyből apránként létrejöttek az emlősök, így a mi elődeink is. Bár Dél-Afrika területén számtalan dinoszaurusztojást találtak, therapszida tojásokra eleddig nem sikerült senkinek se rábukkannia.

Egy kutatócsoport azonban nemrégiben három, újszülött közeli korú Lystrosaurust vizsgált meg nagy felbontású szinkrotron tomográfiával. Ezekből kettőről így kiderült, hogy már önálló táplálkozásra képes, de nagyon fiatal volt, a harmadik viszont rendkívülinek bizonyult.

Tudományos pontosságú művészi elképzelés a Lystrosaurus felnőtt egyedéről

Forrás: Wikimedia Commons / Nobu Tamura

A lelet a benne látható állat összegömbölyödő alakja szerint egy tojás volt, amelyben a még nem kikelt kis Lystrosaurust azonosíthatták.

A The Conversation hasábjain ismertetett felfedezésről a PLOS One folyóiratban számoltak be a dél-afrikai kutatók. Az embriót 2008-ban találta John Nyaphuli őslénykutató Fokföld keleti részén, és a példány a Bloemfontein-i Nemzeti Múzeumban várta a mélyreható vizsgálatokat.

Annyit lehetett róla tudni, hogy a 250-252 millió éve élt Lystrosaurus fajba tartozott. A felnőtt Lystrosaurusok úgy néztek ki, mintha teknősfejű, agyaras disznók volnának, de senki se tudta, vajon tojással szaporodtak-e. Két évtizedbe telt ezt igazolni.

Az ősmaradványt az Európai Szinkrotronsugárzási Intézetben vizsgálták meg, a módszer képes rendkívül kifinomult 3D képet alkotni az embrióról, roncsolásmentesen. Ez tárta fel az állat alsó állkapcsának állapotát: a csontok még nem voltak egybeforrva, azaz az apróság még nem tudott önállóan táplálkozni.

Ezen túl a végtagok és a medence csontjai se voltak még alkalmasak arra, hogy az állat járjon. E csontok jóval a kicsik világra jötte előtt összeforrnak és megerősödnek, így ez pedig csak azt jelenthette, hogy a tojásdad alakú ősmaradvány valóban tojás volt, akkor is, ha nem volt rajta tojáshéj. A felfedezés egyúttal arra is nyújthat némi magyarázatot, miként élhette túl a faj a perm végi kihalást.

Az ősmaradvány, mielőtt sor került volna a szikrotronos vizsgálatra.

Forrás: Julien Benoit, Vincent Fernandez,Jennifer Botha

Az embrió mérete arra utal, hogy a Lystrosaurus kicsinyei kikelésük után nagy fokú önállósággal rendelkeztek, tudtak táplálkozni, járni, gyakorlatilag a mai madarak közt a fészekhagyókhoz hasonlók lehettek. Ehhez a fejlődéshez nagy, tápanyagokban gazdag tojásokra volt szükségük. (Összevetésül: a mai tojásrakó emlősök kis méretű tojásaiból kikelő kicsinyeiket tejjel táplálják a kikelést követően.)

A Lystrosaurus kicsinyei nem táplálkozhattak tejjel, hanem önállóak lehettek. A fészekhagyó kicsinyek hamarabb is váltak felnőtté, és így hamarabb is foghattak maguk bele a szaporodásba.

Fontos adalék az is, hogy a nagy méretű, kb. ökölnyi tojás a bőrszerű héján át kevésbé lehetett hajlamos a kiszáradásra, mint más kortárs állatoké – ez pedig szintén előnyös lehetett a kihalási hullámot követő időszakban. Ennek az oka a felület és űrtartalom arányában keresendő. Érdemes megjegyezni, hogy a kemény, meszes tojáshéjak csak jó 50 millió évvel később alakultak ki, addig kizárólag az efféle lágy héjak álltak rendelkezésre, így a kiszáradás jelentős veszély lehetett.

A kutatók az anyatej evolúciójára is kitértek. Bizonyosnak mondható, hogy a korai szinapszidákban (ahova a therapszidák is tartoznak) e táplálási módszer még nem volt jelen. Az csak később, fokozatosan alakult ki, az emlősökhöz már közelebbi állatcsoportokban.

Az is valószínű, legalábbis ez ma az elterjedt elmélet, hogy a tej eredetileg a tojások védelmét szolgáló mirigyváladék lehetett, amellyel az állatok nedvesen tartották, vagy épp a fertőzésektől védték a lágy héjú tojásaikat. Akár tápanyagokat is juttathattak így a tojások belsejébe.