Furcsa emésztési szupererő fejlődött ki ennél az andoki csoportnál

Egy friss tanulmány alapján egyes, az Andok magashegységi vidékein élő emberek szervezete részben a burgonyának köszönhetően alkalmazkodhatott az extrém környezethez – számol be a ScienceAlert. Kendra Scheer, a Buffalói Egyetem munkatársa és kollégái azt vizsgálták, miként alakította az emberi evolúciót az étrend, és arra jutottak, hogy a perui kecsua népcsoport tagjai genetikai előnyre tehettek szert a keményítő emésztésében. Az eredmények szerint ez az alkalmazkodás összefügghet azzal, hogy őseik több ezer éve termesztik és fogyasztják a burgonyát az Andok térségében.

A régió különösen zordnak számít, a magashegyi lét alacsony oxigénszinttel és szélsőséges időjárási körülményekkel jár. A térség ezért régóta fontos terepe az emberi alkalmazkodást vizsgáló kutatásoknak. Abigail Bigham, a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) antropológusa úgy véli: a mostani eredmények arra is rámutatnak, hogy nemcsak a magasság, hanem az étrend is komoly evolúciós nyomást gyakorolhatott az emberre.

Ezért különleges a kecsuák szervezete

A vizsgálat középpontjában az AMY1 nevű gén állt, amely a nyálban található amiláz enzim termeléséért felel. Ez az enzim már a szájban megkezdi a keményítő lebontását. Az emberek sejtjeiben általában 2-20 AMY1-génmásolat található, a világátlag hét körüli.

A kutatók 85 különböző népcsoport több mint 3700 képviselőjének genetikai adatait elemezték, és arra jutottak, hogy a perui kecsuák esetében az AMY1 másolatainak mediánja tíz. Ez kiemelkedően magas értéknek számít globális összehasonlításban.

A szakemberek szerint azok az emberek, akik több ilyen génmásolatot hordoztak, hatékonyabban tudták hasznosítani a keményítőben gazdag táplálékot, így nagyobb eséllyel maradtak életben vagy vállaltak utódokat. A becslések azt mutatják, hogy ez generációnként mintegy 1,24 százalékos evolúciós előnyt jelenthetett.

Nem minden népcsoport alkalmazkodott

A genetikai modellek alapján az AMY1 magasabb darabszáma már a burgonya háziasítása előtt jelen volt, de nagyjából 10 ezer éve kezdett gyakoribbá válni – éppen akkor, amikor az Andokban megindult a termesztés. Ez az időbeli egybeesés a szakértők szerint aligha véletlen.

Érdekes módon más amerikai őslakos népcsoportok, például a maják leszármazottai nem mutatják ugyanezt az alkalmazkodást, ami tovább erősíti a burgonyafogyasztás szerepét. A vizsgálat azt sugallja, hogy az emberi evolúció ma sem állt meg, és akár viszonylag rövid idő alatt is kialakulhatnak genetikai alkalmazkodások az étrend változásának hatására. A szerzők szerint ez új szempontokat vethet fel például a paleolit étrendről szóló vitákban is.

Scheer arra is felhívta a figyelmet, hogy az emberiség történetének nagy részében az emberek ugyanazokat az ételeket fogyasztották, mint őseik. Ma viszont globális élelmiszer-ellátási rendszerben élünk, és a világ szinte bármely pontjáról származó táplálékhoz hozzáférünk. Éppen ezért izgalmas kérdés, hogy a modern étrend hosszú távon milyen új evolúciós változásokat indíthat el az emberben.