Madárszerűen gondozták utódaikat a hadroszauruszok

A hadroszauruszokról a Jurassic Park filmek óta mindenki tudja, hogy csordákban élő növényevő dinók voltak. Vannak azokban olyan tulajdonságaik, amelyeket nem lehet a csontokra vetett rövid pillantással megállapítani. Ilyen kérdés az, hogy vajon miként nevelhették kicsinyeiket, hogyan gondoskodtak róluk?

A dinoszauruszokról sokáig úgy gondoltuk, hogy, mivel hüllőként tojást raktak, a kicsinyeik nagyjából magukra voltak utalva, ahogy a legtöbb mai hüllő. A Montana államban talált maiaszaurusz-fészkek (ez a hadroszauruszok egy csoportja volt) azonban már évtizedekkel ezelőtt arra utaltak, hogy ennél sokkal összetettebb történetről lehet szó.

Az Oregon Állami Egyetem kutatója és bristoli munkatársa a maiaszaurusz fogainak kopásnyomait vizsgálta meg. A kutatók a késő kréta időszakban, mintegy 75-80 millió éve élt állatoknak mind kifejlett, mind fiatal egyedei fogát elemezték, és összehasonlításokat végeztek számos állatfaj fogazatának kopásnyomaival. A kutatásukról a Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology folyóiratban számoltak be.

A nyomok arra utaltak, hogy a maiaszauruszok tápanyagban igen gazdag eleséggel etették kicsinyeiket, ahogyan ma ezt az énekesmadarak is teszik.

Ezek a dinók rendkívül különleges fogazattal rendelkeztek. Nem egy fogsoruk volt, hanem állkapcsukban nagy alapterületet beborítottak az egymás mellett ülő, egymáshoz illeszkedő fogak százaiból álló rágómasináik. Ezt úgy képzeljük el, mintha számtalan fogsort összeragasztottak volna, és így az állkapcsukban szélesebb sávot foglalt el.

Amit ma számos legelő emlős széles felületű őrlőfogakkal ér el, azt a hadroszauruszok ezernyi apróbb foggal tették. Ez a komplex fogazat folyamatosan megújult, ahogy a felület kopott, alulról újabb fog lépett az elöregedett helyébe.

A kutatók kétféle kopásmintázatot azonosítottak e fogakon. Egyik a keményebb növényi részek, pl. szárak rágásából keletkező hosszanti karcokat jelentette, a másik a zúzó jellegű rágásból adódó, ez a lágyabb részek, például zsenge hajtások vagy bogyók, termések fogyasztásakor keletkezett.

A különlegesség az volt, hogy a felnőtt hadroszauruszok fogain legnagyobb részben a kemény falatokhoz köthető karcok mutatkoztak meg. A fiatal példányoknál azonban fordítva volt: ők a puhább, de táplálóbb eleséghez kötődő zúzási nyomokat mutatták fogaikon. Ez azt jelenti, hogy a kicsinyek puhább, táplálóbb eleséget kaptak.

Ha a maiaszauruszokról felépített eddigi tudásunkba illesztjük ezt az új információt, már egészen jó képet kapunk arról, miként nevelkedtek ezek a kicsik. A leletekből tudjuk, hogy egészen fejletlenül keltek ki a tojásból, hasonlóan ahhoz, ahogy a mai énekesmadarak fiókái. Ezt követően azonban igen gyorsan növekedtek, alig egy év alatt elérték a felnőttkori testhosszuk felét. Ahhoz, hogy ilyen gyorsan fejlődhessen egy állat, igencsak tápanyagdús eleségre volt szükség.

A fogkopás azt mutatta meg, hogy a kicsik nem azt ették, amit szüleik, hanem valószínűleg a cukrokban és más tápanyagokban gazdag, zsengébb eleséget. Ez az utódgondozás pedig egészen olyan, mint az énekesmadaraké. A maiaszauruszok költőtelepeinek ősmaradványai pedig azt mutatták meg, hogy ezek az őshüllők a tengeri madarainkhoz hasonlóan kihasználták a csoportos fészkelés nyújtotta előnyöket is.