Mikor válik problémává a kütyühasználat?

Miként lehet megállapítani, hogy valakinél már problémás a képernyőhasználat?

A képernyőhasználatnak számtalan formája van, attól is függően, hogy milyen eszközön zajlik. A lényeg azonban az, hogy milyen alkalmazásokat használ az ember, és ezek milyen mértékben vagy módon jelentenek kockázatot. Ebben jelentős eltérések lehetnek az egyes tartalmak, alkalmazások és felületek között.

Ma már ezerféle okból internetezünk – ennek jelentős része munka vagy tanulás. A magyarban a „problémás használat”, a „túlzott mértékű használat” és a „használati zavar” kifejezések írják le legjobban ezt a jelenséget. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy bizonyos fokú képernyőhasználat ma már elengedhetetlen, a mindennapi élet része. A legtöbb munkahelyen és iskolában problémát jelentene, ha valaki egyáltalán nem használna képernyőt, mert egyszerűen kiesne bizonyos dolgokból.

Előfordul azonban, hogy a használat mértéke vagy jellege miatt az illető elveszíti a kontrollt, és ez már negatívan befolyásolja a kapcsolatait, a hobbiját, a munkáját vagy a tanulmányait. Ilyenkor már a túlzott használatnak egyértelműen káros következményei vannak.

Hogyan tudja ezt felismerni az egyén, illetve a családtagok?

A legfontosabb jel a mindennapi életvitel károsulása. Nemcsak a használat mértéke számít, hanem az is, hogy emiatt sérülnek-e a mindennapi tevékenységek és az emberi kapcsolatok. Az eltöltött idő természetesen fontos, de legalább ennyire lényeges a használat jellege.

Mit csinál az illető az interneten? Mennyire tudja kontrollálni a használatát? Ezek többet elárulnak, mint önmagában a képernyő előtt töltött idő.

NÉVJEGYDr. Demetrovics Zsolt addiktológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK) professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja

Dr. Demetrovics Zsolt.

Forrás: Shannon Gunn

Mit lehet ilyenkor tenni? Mit tehet egy anya, ha azt látja, hogy a 15 éves gyermeke túl sok időt tölt a TikTokon?

A család kialakíthat közös szabályokat, amelyekhez mindenki tartja magát. Fontos az is, hogy a szülő mintát mutasson. Ha egyfolytában a telefonját használja, miközben a gyerekének azt mondja, hogy ne tegye, az kevéssé hiteles, és aligha lesz hatékony.

Ezért fontos, hogy a családban legyenek egyértelmű szabályok az eszközhasználatra, és ezeket mindenki tartsa be.

Ezek az eszközök a mindennapjaink részei, éjjel-nappal érkeznek az üzenetek és a hírek, ezért valamilyen keretek közé kell szorítanunk a használatukat.

Meg lehet állapodni például abban, hogy étkezés közben ne kerüljön elő a telefon, vagy lefekvés előtt fél-egy órával már ne legyen a gyerek kezében. Nincs általános recept, de fontos, hogy a szabályokat mindenki ismerje, elfogadja és betartsa.

És ezek ne csak a gyerekekre vonatkozzanak. A szülők is lehetnek képernyőfüggők, számukra is érdemes szabályokat kialakítani, még ha azok nem is feltétlenül ugyanazok, mint a gyerekek esetében.

Sajtóértesülések szerint a közösségi médiumokat üzemeltető cégeknél pszichológusok dolgoznak azon, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek a felületen, így növelve a cégek bevételét. Ez reális forgatókönyv lehet?

Természetesen. Ezek a szolgáltatók abból élnek, hogy minél többet használjuk a felületeiket, minél többet kattintsunk, és minél több időt töltsünk rajtuk. Egyértelmű üzleti érdekük, hogy az emberek minél tovább maradjanak a képernyő előtt. Az egészségügyi vagy mentális jólléti szempontok ugyan megjelenhetnek a fejlesztésekben, de alapvetően nem ezek határozzák meg az üzleti modellt.

Nézzünk egy konkrét példát: ezek szerint a Facebookot üzemeltető Meta egyik irodaházában pszichológusok dolgozhatnak azon, hogy mások függők, problémás internethasználók legyenek?

Nyilvánvalóan nem az a munkakör megnevezése, hogy „közösségimédia-függőséget kialakító munkatárs”. De közvetve ez lehet a munkájuk következménye.

Fontos kiemelni, hogy nemcsak pszichológusok dolgoznak ezen, hanem nagy számban adatelemzők is. Minden szolgáltatónál kulcsfontosságú feladat azoknak a mechanizmusoknak az azonosítása, amelyek a felhasználót a felületen tartják. Ennek része például a folyamatos személyre szabás.

Ez messze túlmutat az egyes pszichológusok vagy adatelemzők munkáján. Komoly mesterségesintelligencia-fejlesztések állnak mögötte, hogy a felhasználó mindig olyan tartalmat kapjon, amely érdekli, és további használatra ösztönzi.

Valójában erről szól a közösségi média: azt kapjuk, ami megfelel az életkorunknak, a korábbi kattintásainknak, letöltéseinknek és kapcsolatainknak. Ezeknek a cégeknek hatalmas mennyiségű adatuk van minden felhasználóról.

Nem kérdőívekből vagy véleményekből dolgoznak, hanem az évek során összegyűjtött és folyamatosan elemzett adatokból.

Ennek alapján állítják össze a kínált tartalmakat. Nem túlzás azt mondani, hogy ez olyan, mintha egy drogfüggőnél folyamatosan mérnék, hogyan reagál az egyes adagokra, majd az eredmények alapján minden alkalommal finomítanák a következő dózis összetételét.

A közösségi média algoritmusai is folyamatosan elemzik a felhasználó viselkedését, és ennek megfelelően alakítják a következő tartalmakat, hogy minél tovább lekössék a figyelmét.

Az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala szerint jelenleg mintegy 8,2 milliárd ember él a Földön. A becslése szerint mekkora arányban lehetnek a problémás képernyőhasználók

Nem szívesen dobálóznék számokkal. Ez nagyban függ attól, hogyan mérjük a jelenséget, illetve milyen súlyosságú problémáról beszélünk. Nemi, kulturális és életkori különbségek is vannak. Inkább azt mondanám, hogy a jelenség valamilyen formában a felhasználók túlnyomó többségét érinti.

Addiktológus vagyok, és elsősorban a függőséggel foglalkozom. De itt mégsem csak a függőségről van szó. A közösségi média sokkal szélesebb körben befolyásolja a kommunikációnkat és a mindennapjainkat. Hatással van a családi kapcsolatainkra, arra, milyen visszajelzéseket kapunk a kinézetünkről és a testünkről, valamint arra is, hogy milyen információk jutnak el hozzánk.

Éppen ezért nem gondolom, hogy a függőség lenne az egyetlen vagy akár a legfontosabb kérdés. Egy olyan jelenségről beszélünk, amely gyakorlatilag mindenkit érint.

Kevés olyan család van, ahol ez ne jelenne meg a szülő–gyerek kapcsolatban vagy a párkapcsolatban.

Alapvetően alakítja az életünket, ezért a problémát nem lehet pusztán a túlzott használatra vagy a függőségre leszűkíteni.

Milyen megoldás lehet erre?

Nem tudom pontosan. Az egyes országok és a nemzetközi szervezetek jelenleg is keresik a megfelelő szabályozást, mert ezt a piacot nem lehet teljesen szabályozatlanul hagyni. Az életkori korlátozások és más megoldási javaslatok értékelése messzire vezetne, mert rendkívül összetett kérdésről van szó.

Annyi azonban biztos, hogy szükség van valamilyen szabályozásra, valószínűleg nemzetközi szinten is. Emellett nélkülözhetetlen az edukáció: már kisgyermekkortól meg kell tanítani a tudatos használatot, és a szülőket is segíteni kell ebben.

A képernyők ilyen mértékű jelenléte viszonylag új jelenség. Meg kell tanulnunk együtt élni ezekkel a szolgáltatásokkal. Emellett szükség van olyan egészségügyi szűrő- és ellátórendszerre is, amely képes segíteni azoknak, akiknél a probléma már beavatkozást igényel.

Ezek a szolgáltatások már a mindennapjaink részei. Nem tudjuk teljesen kizárni őket az életünkből, de nem is ez a cél. A közösségi média számos előnyt is kínál, ezt sem szabad elfelejteni.

Az ember nagyon plasztikus, rugalmas és alkalmazkodó lény. Ez egyszerre jelent kockázatot és előnyt: képesek vagyunk úgy beilleszteni ezeket a lehetőségeket az életünkbe, hogy minél több hasznunk származzon belőlük, és minél kevesebb ártalom érjen bennünket.