Puskával a jegesmedvék között: 25 éve kutatja a sarkvidéket Olivier Chastel

Amíg sokan tengerparti üdüléseket szerveznek, Olivier Chastel nyaranta az északi sarkvidéki Spitzbergák szigetcsoportra utazik, ahol a hőmérséklet még ilyenkor is alig emelkedik fagypont fölé, és a nap hónapokon keresztül egyáltalán nem nyugszik le. A legtöbben nem éppen ilyen helyen képzelünk el egy nyaralást, de Olivier nem is pihenni jár oda – egy immár 25 éve tartó küldetést teljesít, ahová egy alkalommal Esther Horvath, a National Geographic fotósa is elkísérte.

Puskával indul kutatómunkára

A norvégiai fennhatóság alá tartozó Spitzbergák Európa egyik legészakiabb területe. Népessége mintegy 3000 főre tehető, és körülbelül ugyanennyi jegesmedve él a környékén, ezért törvény írja elő, hogy a településeket kizárólag puskával felszerelkezve szabad elhagyni. Így Olivier minden reggel fegyver kíséretében indul munkára, megfigyelni a szigetcsoporton költő, esetenként Magyarországon is megforduló sirályféléket, a csüllőket.

„Kötelező elvégezni egy kiképzést, amelyen megtanuljuk, mit tegyünk, ha egy jegesmedve a közelünkbe kerül, és látszólag nem fél tőlünk. Van nálunk mindenféle felszerelés, amellyel megpróbálhatjuk elijeszteni őket, de ha egyik sem működik, lőni kell.

 Mert ezen a helyen emberek halnak meg a medvék miatt

– vázolja fel a helyzetet a kutató.

Nem egyszer ő maga is látott jegesmedvét, hiszen ezek az állatok szívesen fogyasztják a csüllők tojásait. Ezért az első dolguk minden helyszínen az, hogy felmérjék a terepet, de ezt követően is folyamatosan őrködnek, mert bármelyik pillanatban felbukkanhat egy ragadozó a sziklák mögül. Szerencsére azonban még egyszer sem került olyan szituációba, amelyben veszélyben érezte volna magát.

A soha le nem nyugvó nappal viszont már meggyűlt baja. Elmondása szerint éjszaka nélkül az ember nehezen tartja magát az egészséges napirendhez – előfordult vele, hogy a nagy munkában egyszer csak észrevette: hajnali négy óra lett. Az állandó világossághoz nem egyszerű alkalmazkodni, fontos mindig időben visszaérni a kutatóállomásra lefekvéshez, ahol a szobákat alaposan be kell sötétíteni. Máskülönben a bioritmus könnyen felborul, ami idővel magas fokú kimerültséghez vezet.

Első hallásra talán nehezen érthető, miért vállal valaki ennyi kényelmetlenséget és ekkora kockázatot egyetlen madárfajért, ám Olivier szerint a csüllőknél többről szól kutatása.

„Azért választottuk ezt a fajt, mert egyszerű a tanulmányozása. Kolóniákban él, könnyű megfigyelni és befogni a példányait.

De valójában a szennyező anyagokra fókuszálunk, indikátorfajként használjuk a csüllőt, hogy megtudjuk, milyen vegyületek vannak jelen a környezetben, és hogyan hatnak azok az élővilágra

– magyarázza a biológus a National Geographic magazinnak.

Mindenhol ott vannak a káros vegyszerek

Olivier és kollégája, Frédéric Angelier a Norvég Sarkvidéki Intézetet és a Francia Sarkkutató Intézet támogatásával végzik kutatásaikat. Általában május második felében érkeznek meg a Spitzbergákra, ahol nagyjából másfél hónapot töltenek el.

Ez idő alatt minden nap gumicsónakkal látogatnak el a csüllők élőhelyeire, ahol egyebek mellett meggyűrüzik a madarakat, megvizsgálják fészkeik tartalmát, vérmintát vesznek tőlük és olykor hányadékok segítségével gyomortartalmukat is tudják elemezni. Mivel a csüllők főként halakat fogyasztanak, táplálékukból komplett tengeri ökoszisztémákra lehet rálátni.

A két francia kutató jelenleg elsősorban a poli- és perfluoralkil anyagok (PFAS-ok) kimutatásán dolgozik. Ezek az örök vegyületeknek is nevezett anyagok az egészségre és a környezetre egyaránt károsak, elbomlásuk pedig rendkívül sok időt vesz igénybe, így egyre komolyabb problémát jelentenek.

„Kutatásaink azt mutatják, hogy a PFAS-ok mindenütt ott vannak.

Az lenne az újdonság, ha találnánk egy olyan fajt, amelyben nincsenek jelen

– érzékelteti a helyzet súlyosságát Olivier.

Hogy az örök vegyi anyagok egészen északon, a sarkkörön túl is jelen vannak, óriási probléma. A térség számos fenyegetett fajnak ad otthont, amelyeknek példányszáma az ilyen szennyező vegyületek hatására tovább csökkenhet.

A csüllőket például sebezhető fajként tartja számon a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája, a PFAS-ok pedig bizonyítottan belejutnak a tojásaikba is, ezzel rontva szaporodási esélyeiket. Az örök vegyületekkel terhelt állatok ráadásul fontos táplálékforrást jelentenek a sarkvidéken, például Grönlandon élő emberek számára, akik így szintén kitetté válnak.

Olivier kutatásai bebizonyították, hogy ezek az anyagok nemcsak a légkörben és az óceánáramlatok útján tudnak terjedni, hanem a vándorló állatok révén a világ legfélreesőbb helyeire is képesek eljutni, ami globális problémává teszi a szennyezést. Abban bízik, eredményei segíthetnek felhívni a figyelmet a káros vegyületek veszélyeire, és hozzájárulhatnak azok szigorúbb szabályozásához, esetleg betiltásához.

Ez a nemes cél önmagában is elég lehetne ahhoz, hogy több mint két évtizeden keresztül töretlen lelkesedéssel utazzon több ezer kilométert otthonától. Olivier viszont abban a szerencsés helyzetben van, hogy munkáját nem pusztán elhivatottan végzi, hanem még élvezi is.

Mint elárulja, a tengeri madarakról írta annak idején doktori disszertációját, és a mai napig szeret szabadidejében madárlesre járni.

Még ma is ugyanolyan izgatott vagyok az utazásokkor, mint 25 éve, amikor először tettem be a lábam a Spitzbergákra. Örülök, hogy itt lehetek, és lelkesen látogatom a kolóniát

– fogalmaz.