Rendkívüli farktolla volt a tollas sárkánynak

A kréta időszak első felében a mai Kína területén élt az az ősi madárfaj, amelynek kiváló állapotú, 121 millió éves fosszíliáját vizsgálta meg a Field Museum szakembere vezette csoport. A madárnak megőrződtek rendkívül hosszú farktollai – ezt néhány mai paradicsommadárhoz, vagy a lantfarkú madárhoz lehet hasonlítani. A tollak felépítése és a farktollak hossza a kutatók szerint arra utal, hogy ezen ősi fajnál a tollazat a párválasztást, és nem a repülést szolgálhatta. A felfedezésről a PLOS One folyóiratban számoltak be a kutatók.

A kora kréta időszaki Északkelet-Kína területét erdős-mocsaras, tavakkal tarkított domb-, illetve hegyvidéki táj jellemezte. A korabeli hűvös, hegyi, mérsékelt övi éghajlatot erős évszakos változatosság jellemezte. Míg a tél hideg, akár fagyos is lehetett, a nyár meleg volt, és jelentős csapadék is hullott e régióban. Ennek köszönhetően alakult ki és maradt fenn hosszú időn át ez e változatos, vízben gazdag táj.

Gyakoriak voltak a vulkánkitörések (a korabeli hegységképződéssel összefüggésben), és így az egyes tavak üledékrétegeiben is sokszor megjelent a finom szemcsés vulkáni hamu. A kitörések hatására betemetett élőlények így elkerülték a lebontó szervezeteket és a dögevőket, ennek köszönhetően maradt ránk az egykori ökoszisztéma sokszínű és kiváló állapotú képe.

Az igen gazdag élővilág részei voltak a tollas dinók és az ősi madarak is, e fauna része volt a 121 millió éves, rigókhoz hasonló méretű, farktoll nélkül 15 centi hosszúságú, 11-14 dekás madár is, amelynek a szakemberek a Plumadraco bankoorum nevet adták. A fajnév a madárkutatásban jeles Winston és Paul Banko nevére utalva Bankoék tollas sárkánya jelentésű. A faj az ősmadarak mára kihalt ágát képviselte, az Enantiornithes csoportjába tartozott. A különösen jó állapotú ősmaradvány legizgalmasabb részét a tollak jelentették, amelyeket külön is részletesen elemeztek a szakemberek.

Fantáziaképen az ősmadár a hatalmas farktollaival. Érdemes megjegyezni, hogy a színek a művészi fanztázia termékei, az ősmaradványból csak valószínűsíteni lehet, hogy a madár teste sötét színű volt.

Forrás: Clark et al.

E csoportra jellemző volt, hogy hiányoztak a modern madarakból ismert legyezőszerű specializált farktollak, amelyeknek a repülésben kormánylapát szerep jut, az Enantiornithes esetében a farok kormánytollai helyén is fedőtollak voltak. E madarak tollait a széles, ívelt tollgerinc jellemezte, amelynek sok esetben csak a legvégén voltak tollzászlók. Az állat testét ez esetben is fedőtollak borították, amelyek 1,1-2,5 centi hosszúak voltak. Kivételes volt azonban a madár két farktolla.

A ma élő madarak közt is számos faj akad, amelynek hím példányai különleges, kimondottan csak díszként funkcionáló farktollakat viselnek, mint ez a Wilson-paradicsommadár hím.

Forrás: Wikimedia Commons

A farktollak 1,97-szer olyan hosszúra nőttek, mint a madár teste, ezzel pedig rekorderré vált az eddig megismert Enantiornithes-ek körében (a Junornis farktolla 1,6-szer hosszabb volt a testénél). A toll végig szalagszerű volt, csak a legvégén alakult ki egy kis lapátszerűen kiszélesedő rész.

A toll alakja azt jelzi, hogy ezzel nem segíthette a repülést, sőt, inkább rontotta, mivel növelte az állat légellenállását. Ebből gondolják úgy a kutatók, hogy dísz volt, és talán a párválasztásban lehetett szerepe, ahogy például a mai paradicsommadaraknál.

A Confuciornis hosszú és rövid farktollú példányai – a sok lelet mintegy fele hosszú farktollú, ez pedig arra utal, hogy ivari kétalakúság áll a háttérben.

Forrás: Wikimedia Commons

Bár a fajból csak ez az egy példány ismert, így összehasonlítási lehetőség nincs (nem tudjuk, hogy nézhetett ki a másik nem), a kutatók pont e modern és ősi példák alapján úgy vélik, ivari kétalakúság állhat a háttérben. A Confuciornis nevű ősmadár esetében több száz kövület áll rendelkezésre, és ezek egy része hosszú farktollú, másik részénél hiányzik a díszes farktoll, így köreikben már joggal feltételezhető az ivari kétalakúság.

A tollak összetételében jelentős mennyiségű volt a réz, illetve a kén, különösen a szárny és a madár fara környékén. Ezek azt jelzik, hogy sötét színűek lehettek itt a tollak. Emellett nem találtak hasonló mennyiségben cinket, ami a vöröses árnyalatokat jellemzi.

A kutatók azonban nem végeztek olyan elektronmikroszkópos vizsgálatokat, amelyek kimutatták volna a konkrét színtestecskék jelenlétét, vagy épp a szerkezeti színekre utaló belső felépítést a tollazatban. Ezért az állat színére pusztán a melanoszómákra jellemző kémiai nyomok utalnak, ezért az illusztrációként látható fantáziakép színei is inkább a művészi fantázia eredményei.