Így kapcsolódik össze az aranyláz és az ürgék egykori élete Yukonban

A ma élő ürgéket békés és bájos növényevőknek ismerjük, amelyek persze fogyasztanak időnként rovarokat is, egykor azonban hangsúlyosabb is lehetett az étrendjükben az állati eredetű táplálék. A Hakai Intézet kutatói dán, svéd, kanadai és amerikai szakemberekből álló csoporttal a 17 000 és 700 000 évvel ezelőtt, vagyis a jégkorszak idején Yukonban, az aranylázról híressé, vagy inkább hírhedtté vált Klondike vidékén élt ürgék (Urocitellus nemzetség) járatainak és ürülékének maradványait vizsgálta meg.

Az ősi maradványokra elsőként még maguk az aranyásók bukkantak rá az aranyláz idején, amikor a folyók partfalait vízsugárral kimosatták és a vágyott arany mellett számtalan csontvázra is rábukkantak a fagyott talajban. Az így felnyílt falakban azonban jól lehet látni az ürgék egykori tevékenységének maradványait is.

A jégkori ürgék is föld alatti járatokban éltek, hasonlóan a mai rokonaikhoz, s az üregeik, járataik számtalan ürülékmaradványt, élelemraktárat is megőriztek. A jégkorszakban a mai Alaszka és Yukon egy jelentős része jégmentes volt, a nyári időszakban a talaj felső része kiolvadt, s ebbe készítették járataikat az akkor élt ürgék.

A kutatók 7 helyszínről származó 11 mintát vizsgáltak meg ezek közül a legrégebbi 700 ezer éves volt. A maradványok DNS-elemzésével feltárták, miféle élelmet is fogyasztottak az egykori ürgék, illetve ők maguk milyen génekkel rendelkeztek. Az ürgék hagyta DNS-minták valódi tudományos kincsek, amelyek az egykori környezetről is árulkodnak.

A jégkorszakban élt ürgék a maiakhoz hasonlóan tartották fenn magukat. Fantáziakép.

Forrás: Mercedes Minck / Hakai Institute

A Yukonban 700 ezer éve élt ürgék már nem élnek, a legközelebbi rokonaik pedig a messzi Szibéria lakói. Úgy tűnik a genetikai adatokból, hogy ez az ősi faj még akkor létezett, mielőtt a mai sarki ürge (Urocitellus parryii) és rokonsága kialakult volna. Az időben hozzánk közelebbi (80-17 ezer éves) ürgék közt két, eddig nem ismert vérvonalat is azonosítottak, vagyis a jégkori Yukon ürgeállománya a véltnél sokszínűbb lehetett.

Ezek az egykori állományok már közel jártak a mai sarki ürgékhez, azonban a korabeli génállomány nem volt teljesen azonos a maival. Emiatt a kutatók a modern sarki ürge evolúciójára is tudtak következtetni a koprolitok DNS-elemzéséből.

A DNS analízis mellett a mikroszkópos vizsgálatokkal is kiegészítették az eredményeket, az ürgejáratokban talált egyéb maradványokat is megvizsgálva. Ennek során magvakat, levéltöredékeket, rovardarabkákat és hasonló törmelékeket azonosítottak.

Összességében sok száz fajt vagy fajcsoportot mutattak ki ezen módszerekkel, köztük persze számtalan mikrobát. A nagyobb méretű állatokat képviselők azonban igazán izgalmasak voltak. Olyan fajokat is azonosítottak így, amelyeket az ürgék igen nagy valószínűséggel dögként fogyaszthattak el, például ló vagy bölény. Ezen felül mamutgéneket és amerikai gepárd géneket is azonosítottak a koprolitban, ám azt nem lehet megmondani, hogy ez is dögevésből származhat, vagy véletlenül elfogyasztott szőr, illetve egyéb szennyeződés révén maradt fenn.

Természetesen növények százait, és rovarokat is azonosítottak. Ezek az eltérő időszakokból származó minták alapján azt segítenek rekonstruálni, hogy miként változott a jégkori mamutsztyeppe élővilága, és miként is alakult ki fokozatosan az, amit a mai Yukonban láthat az ember. A rendkívül szigorú munkamódszereket tovább finomítva azonban a kutatók reményei szerint még több részletet fel lehet majd tárni a jégkorszaki sarkvidék titkaiból.