Ezek a szuperkukacok pár óra alatt letakarítanak egy tetemet

A múzeumi kiállításokra vagy egyszerűen csak megőrzésre szánt állatok csontvázait különféle kémiai kezelések révén, nem túl környezetbarát módon tisztítják meg a gyűjtemények kezelői. A vegyszerek nemcsak környezetkárosító hatásúak, de még drágák is – ezért időnként más módszereket is kipróbálnak a múzeumi szakemberek.

A porvafélék (Dermestidae) például szóba jöhetnek, azonban e csoportba tartoznak olyan pusztító hatású fajok is, amelyekkel egy múzeumi gyűjtemény kezelője egy bolygón se szívesen tartózkodik. Nemrégiben egy iráni kutatócsoport a PLOS One folyóiratban mutatta be a gyászbogárfélékhez tartozó lárvákkal végzett tisztogatást.

A szuperkukac, szuperlárva néven már ismertté vált állatot például a műanyagok lebontásához is kipróbálták néhány éve. A Zophobas morio (vagy Zophobas atratus) nevű gyászbogár-faj lárvái jól ismertek az állattartók körében, gyíkfélék, sünök, cukormókusok vagy egyes madarak gazdái etetik kedvenceiket a szuperkukaccal, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és nagy mérete miatt is kedvezőbb a szokványos lisztkukachoz képest. Mivel e lárvák gyakorlatilag mezőgazdasági vagy élelmiszeripari hulladékon élnek, ezért gazdaságos is a tenyésztésük e célra.

Az iráni kutatók most egészen más célra tesztelték a kukacokat. Egy múzeum számtalan állati tetemet kapott adományként, azonban fogyóban volt a fagyasztókapacitásuk. Voltak azonban éhes gyászbogár-lárváik.

Mivel e bogarak igen hatékonyan takarítanak el mindennemű szerves hulladékot, de a csontot nem tudják megrágni, ezért kipróbálták, mire jutnak segítségükkel. Úgy tűnik, a módszer igen sikeres volt! A legvékonyabb, leginkább törékeny csontokat is teljesen letisztították – e csontok a hagyományos módszerek során nem ritkán megsérülnek.

A gyászbogár lárvái, még ha ki is szabadulnának, akkor se volnának képesek olyan károkat okozni, mint a porvafélék, mivel a száraz maradványokat nem képesek megenni.

A kutatók a tetemekről eltávolították a bőrt, a felesleges húsokat és a belső szerveket, majd egy tartályba helyezték a kukacokkal együtt. Több állatfajt is teszteltek: egy házi egér, egy nílusi repülőkutya, egy törpegém, egy fülesbagoly, egy dolmányos varjú, egy aligátorhal, egy farkas és egy vadmacska volt a vizsgálataik tárgya. Az egyes tetemek megtisztításához használt szuperkukac-mennyiséget és a teljes tisztítási időt is feljegyezték.

Míg a denevért 70 deka kukac 1 óra alatt lepucolta, a farkashoz 5,6 kiló kukacra és 78 órára volt szükség.

Az kiderült, hogy a legkisebb, legvékonyabb csontokra akkor jelent veszélyt a szuperkukac, ha túl sok van belőlük a tetemhez képest. Az optimális arány a tetem minden grammjához mérve 10-15 grammnyi kukac volt.

A szuperkukac étrendjét persze ki kell egészíteni növényi táplálékkal is, ha szeretnénk fenntartani a kolóniát hosszabb távon (szaporítva az állatot a múzeum céljára). E módszerrel a porvafélék igen kockázatos tartása nélkül tudnak hatékony és olcsó csonttisztító módszert alkalmazni a szegényebb múzeumok.