Az ember mellett is évezredekig fennmaradhatott az óriáskenguru

A jégkorszak hatalmas termetű állatai, amelyek világszerte előfordultak, vagyis a megafauna képviselői a klíma átalakulásával párhuzamosan tűntek el, pusztultak ki. A kihalásuk pontos oka azonban bonyolultabb kérdés, nem lehet csupán azzal megválaszolni, hogy a jégkorszak végének változásai voltak végzetesek számukra.

A kihalás időpontja is térségenként, állatonként eltért. Ausztrália és Új-Guinea régiója, amit közös néven Sahulként ismerünk, jelen tudásunk szerint kb. 41 ezer éve veszítette el a megafaunáját. Néhány faj azonban, Új-Guinea hegyvidéki területein, még 22 ezer évvel ezelőttig, az utolsó nagy eljegesedés idejéig is kihúzhatta.

A Sahul esetében a kihalások időpontja különösen kényes kérdés, mivel időben közel esik az ember érkezéséhez és terjeszkedéséhez. Azonban számos állatfaj igen sokáig, mintegy 20 ezer évig együtt élt az emberrel Új-Guinea magashegyi régiójában.

A Protemnodon tumbuna nevű, a tudomány számára 1983-ban leírt óriáskenguru kb. olyan magas volt, mint a mai vörös óriáskenguru, azonban annál sokkal tömzsibb, izmosabb termetű lehetett. A legérdekesebb tulajdonsága azonban az volt, hogy nem igazán ugrált, lehet, hogy nem is volt képes rá.

Erős, hosszú mellső végtagjai segítették a meredek terepviszonyok közt a helyváltoztatását. Bár számos más faj is kihúzta az utolsó nagy eljegesedésig, ez az óriáskenguru egy új felfedezés szerint sokkal tovább, akár még 6000 éve is élhetett. A kutatást a The Conversation ismertette.

Az új leletek is azt mutatják, hogy nagyon nem egyszerre pusztultak ki az ausztrál megafauna képviselői, ez a tény pedig a kipusztulás okát is komplexebbnek tünteti fel. Voltak már olyan leletek, amelyek szerint 22-25 ezer éve még éltek, aztán egy még újabb lelet 18 ezer éves létezése melletti bizonyíték volt. E lelet a korabeli tengerpart közelében, a Taora-sziklamenedékben került elő, amelyet az emberek hosszú időn át használtak, még 6800 éve is.

Az óriáskenguru és az ember sok-sok ezer évig megéltek egymás mellett. Ez ismét csak azt mutatja, hogy az ember nem egyedüli ok lehetett a megafauna pusztulásának hátterében, hanem számos más tényező mellett az egyik volt csupán.

A Protemnodon a leletek alapján olyan kenguru volt, amely kis territóriumot használt. Mivel nem kellett messzire mennie az élelemért, nem kellett vándorolnia, ezért különösen érzékenyen reagálhatott az élőhelye átalakulására.

A jégkor végi kiszáradás miatt ez az élőhely, vagyis a nagy, egybefüggő erdőség feldarabolódott, így e fajok egyre inkább visszaszorultak a mai Új-Guinea hegyi erdőibe. A jégkorszak végét követően még inkább zsugorodó élőhelyek pedig végül megpecsételték az óriáskenguruk sorsát is.