Szinte hetente kerülgetik egymást a SpaceX műholdjai

A Gravitáció című film óta elég sokan ismerik a Kessler-szindróma nevű feltételezett eseményt, ami az alacsony Föld körüli pályán (LEO) keringő műholdak ütközése során keletkező törmelékhez köthető. Minden egyes törmelékdarab újabb ütközéssel fenyeget, és így láncreakciószerűen söpör végig a bolygónk körüli világűrön az ütközések sokasága. Egy ilyen esemény gyakorlatilag használhatatlanná tenné a bolygónk körüli régiót, akár hosszú évtizedekre is.

Mivel ma már rengeteg gazdasági ág, sőt, a nemzetbiztonság is elképzelhetetlen e műholdak segítsége nélkül, könnyen érthető, hogy egy efféle esemény globális katasztrófáknak ágyazna meg.

A SpaceX jelenleg is több mint tízezer Starlink műholdat üzemeltet (a számuk folyamatosan emelkedik), a tervek szerint ezt megsokszorozzák. Arra most ne térjünk ki, hogy mi történik így a csillagos égbolt látványával. A vállalat komoly ütközés-elkerülő stratégiát alkalmaz, saját jelentésük szerint az iparágban alkalmazottnál szigorúbbat. Ennek része az is, hogy a működését befejezett műholdak irányított visszatéréssel elégnek a légkörben. A problémákkal azonban a működő műholdak is szembesülnek.

2025 decembere és 2026 májusa között összesen 207 152 esetben hajtottak végre a Starlink műholdak olyan elkerülő manővereket, amelyekkel egy – egészen kis esélyű – ütközést előztek meg. Az ezt megelőző félévben 148 696 hasonló manőverre volt szükség. Ez egy év alatt műholdanként átlag 40-nél is több manővert jelent.

A növekvő szám a szakemberek számára intő jel. „Azt hiszem, úton vagyunk egy olyan helyzet felé, amikor a flotta egy működő műholdja ütközni fog valamivel” – mondta el a Space.com-nak Hugh Lewis űr-fenntarthatósági szakértő, a Birminghami Egyetem asztronautika professzora. „Nem az elkerülő manőverek hiánya vezet ehhez. A manőverek ellenére fog bekövetkezni.”

2024-ben még csak 6 ezer Starlink üzemelt Föld körüli pályán, ma több mint 10 ezer. Ugyanezen időszakban a műholdak össz száma 10 ezerről 16 ezerre nőtt. Ez még csak a kezdet...

A SpaceX kommunikációs műholdflottája automatikus elkerülés-irányító rendszert használ, amely abban az esetben kezdeményezi a manővert, ha az ütközés esélye több mint 3 a tízmillióhoz. Ez több mint 300-szor szigorúbb, mint a Nemzetközi Űrállomás által használt protokoll (egy a tízezerhez esély).

Míg az ISS esetében gondosan, akár napokkal előre meg kell tervezni a manővert, addig a Starlinkek rendszere ezt abszolút automatikusan végzi, szinte valós időben. Ez teszi lehetővé azt, hogy jóval érzékenyebben reagálhassanak a lehetséges ütközési helyzetekre. Ne feledjük: az ISS hatalmas, sok üzemanyagot igényelnek a manőverei, szemben a kicsi, könnyű Starlinkekkel.

Bár az elkerülő manőverek egyenként csökkentik az ütközési esélyt, az egész flotta számára azonban más a helyzet. Az elkerülő manőverek ellenére sem válik teljesen nullává az ütközés esélye. Egy több tízezres műholdflotta esetében, ahol évente akár milliós nagyságrendű elkerülő manővert hajtanak végre, ezek az egyenként elenyésző maradék kockázatok összességükben már számottevővé válhatnak. Vagyis minél nagyobb a flotta és minél több efféle manővert hajt végre, annál inkább halmozódik a kockázat is.

Az ütközési manőverek előrejelzésének van egy fontos bizonytalansági tényezője: a légkör viselkedése, ami külső tényezőktől függ. A légkör a naptevékenységgel együtt tágul vagy zsugorodik, ez pedig az űrhajók, műholdak pályáit is befolyásolja. Ez a bizonytalanság azt is eredményezi, hogy a manővereket nem igazi, valódi ütközési veszélyekhez, hanem statisztikai lehetőségekhez idomítják. Ezzel pedig a műholdak üzemidejét is csökkentik.

Jelenleg a SpaceX a legnagyobb flotta tulajdonosa, azonban fokozatosan nő a többi résztvevő vállalkozás, állam műholdjainak száma is. Mivel Kína is képes már újrafelhasználható rakétát indítani (és Japán is igen közel áll hozzá), hamarosan az ő műholdflottájuk is gyors hízásnak indulhat.

A szakemberek szerint a biztonságot az jelenthetné, ha minden egyes műholdflotta számára egy kijelölt zóna állna rendelkezésre, amelyet csak az adott flotta használna. Ez viszont erősen korlátozná a Föld körül keringő műholdak lehetséges számát – ezt a jelenleg erősen hiányos nemzetközi űrjogi szabályozások tudnák csak rendbe tenni.