Ügyes módszerrel hosszabbítják meg a Voyager-űrszondák élettartamát

A két Voyager-szondának egyre fogy az energiája, a szakértők pedig alternatív módszerekkel próbálnak takarékoskodni.

Különleges, Big Bang (Nagy Bumm) nevű eljárással hosszabbítják meg újabb két évvel a NASA mérnökei Voyager–2 működését – számol be a Live Science. A módszerre azért van szükség, mert az 1977-ben indított űrszonda radioaktív energiaforrásai folyamatosan veszítenek teljesítményükből.
A Voyager–2-n májusban és júniusban tesztelték az eljárást, a kísérletek során egyes nagy energiaigényű berendezéseket kikapcsolnak, és alacsonyabb fogyasztású alternatívákat aktiválnak. Ezzel nemcsak energiát takarítanak meg, hanem elegendő hőt is termelnek ahhoz, hogy az űrszonda továbbra is működőképes maradjon a rendkívül hideg csillagközi térben. A NASA szerint a beavatkozással legalább egy évvel tovább működtethetik a Voyager–2 még üzemelő három tudományos műszerét.
A következő hónapokban a Voyager–1-en is végrehajtják a hasonló átállást. Erre még nagyobb szükség van, mint ikertestvére esetében: az űreszköz már áprilisban kénytelen volt kikapcsolni egyik utolsó működő tudományos műszerét, így a tízből már csak kettő üzemel.
Űreszközök a Naprendszer peremén túl
A Voyager–1 jelenleg csaknem 171 csillagászati egységre – nagyjából a Föld és a Nap átlagos távolságának 171-szeresére – jár bolygónktól, és hamarosan újabb mérföldkövet érhet el. A Voyager–2 mintegy 143 csillagászati egységre van. Mindkét szonda a heliopauzán, a Nap részecskéinek határán túl halad, a két űreszköznél ember alkotta objektum még nem utazott távolabb. A Voyager–1 novemberben ér el egy különleges mérföldkőhöz: ekkor a rádiójelnek már 24 órára lesz szüksége ahhoz, hogy egy irányban eljusson a Földről a szondáig.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.
A két Voyager energiaellátását plutónium-238 radioaktív bomlásából származó hő biztosítja, amelyet termoelektromos generátorok alakítanak elektromos energiává. A plutónium folyamatosan bomlik, ezért a szondák évente nagyjából 4 watt teljesítményt veszítenek. A mérnökök így évről évre egyre több műszert és egyéb rendszert kénytelenek lekapcsolni.
A Voyager–1 és Voyager–2 1977-ben indult útnak, de eredetileg nem a csillagközi tér felfedezésére tervezték őket. A külső bolygók ritka együttállása lehetővé tette, hogy a szondák minimális üzemanyag-felhasználással egymás után keressék fel a Jupitert és a Szaturnuszt, a Voyager–2 pedig az Uránuszt és a Neptunuszt is meglátogatta.
Ha továbbra is működőképesek maradnak, 2027-ben mindkét űrszonda fennállásának 50. évfordulóját éri meg. A mérnökök jelenleg lényegében minden egyes megmaradt wattért és működő műszerért küzdelmet folytatnak.










































































































































































































