Tudatos álmodás: így vehetjük át az irányítást az álmaink felett

A legtöbbünk számára az álmok egyszerű hétköznapi jelenségek, amelyek felett nem sok kontrollal bírunk. Esténként megtörténnek velünk, olykor elvenen megmaradnak bennünk, máskor viszont halvány emlékeink sem maradnak róluk felkelés után. Mások viszont képesek írnyatani álmaikat, sőt azt is megtervezhetik előre, hogy mit fognak átélni, miután lehunyják a szemüket. Simor Péter álomkutatóval beszélgettünk az álmok jelentőségéről és a tudatos álmodás képességéről.

Bár az emberiség napról napra egyre több tudás birtokába kerül, rengeteg kérdésünkre máig nem sikerült választ találnunk. Létezik-e értelmes élet a Földön kívül, miből állhat a sötét anyag és mi történik egy fekete lyuk eseményhorizontján túl? – egyelőre senki sem tudja biztosan. Ám nemcsak a távoli világűr van tele rejtélyekkel, hanem az emberi szervezet is. Agyunk pontos működése körül például máig rengeteg a kérdőjel, még az olyan teljesen hétköznapi jelenségek pontos megértése is nehézséget jelent számunkra, mint az álmoké.
A szakértők között nincs egyetértés abban, mi lehet az oka annak, hogy álmodunk alvás közben, illetve, hogy van-e egyáltalán oka.
Egyáltalán nem biztos, hogy egy jelenségnek van funkciója, elképzelhető, hogy csupán evolúciós melléktermék. Ettől persze lehet sok haszna, viszont nem kifejezetten azok miatt jött létre
– árulta el magazinunknak Simor Péter pszichológus, alváskutató.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.
Szerinte az álmodás tulajdonképpen nem más, mint alvó állapotban történő gondolkodás. A gondolkodás pedig nagyon összetett folyamat, számtalan funkciója lehet, bizonyos helyzetekben viszont teljesen haszontalan, sőt még akár meg is nehezítheti az életet. Ehhez hasonlóan az álmok olykor segíthetnek megküzdeni bizonyos érzelmekkel, felszínre hozhatnak elnyomott problémákat, esetleg kreatív megoldásokhoz is vezethetnek időnként. A visszatérő rémálmok, amelyektől nem tudunk szabadulni, viszont inkább akadályoznak minket a túlélésben.
Miért álmodunk?
Az úgynevezett szimulációs elméletek szerint álmok legfőbb szerepe, hogy felkészítsenek minket olyan szituációkra, amelyekkel ébrenlét közben szembesülhetünk. Ez megmagyarázhatja, miért az egyik leggyakoribb álom, hogy üldöznek minket, és menekülnünk vagy verekednünk kell. Bár ilyesmi a modern világban nagyon ritkán fordul elő, az elmúlt több tízezer évben az emberiség meghatározó élményei voltak, és az egyén túlélése múlhatott rajtuk.
Ezeknek a teóriáknak a lényege, hogy az álmok próbatermek, szimulációs szobák, amelyek segítik, hogy felkészüljünk a várható kihívásokra. Van néhány nem túl erős bizonyíték, ami erre utalhat
– véli az alváskutató.
Ez az elképzelés nem tűnik túl elrugaszkodottnak, hiszen ébren, gondolkodás közben is gyakran képzeljük el, mi történhet különböző ránk váró szituációkban. Az egyetlen különbség, hogy ilyenkor többnyire tisztában vagyunk vele, hogy csupán fantáziálunk, alvás közben viszont általában nem tudjuk, hogy álmodunk.
Simor Péter szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy alvás közben csukva van a szemünk, és csak nagyon korlátozott információkat kap az agyunk a külvilágról. „A ’60-as–’70-es években csináltak olyan kísérleteket, amelyek során deprivációs kamrákba helyeztek embereket, ahol nem láttak és hallottak semmit. Teljesen maguk voltak a gondolataikkal, és egy idő után elkezdtek hallucinálni, elvesztették a kapcsolatot a valósággal.”
Hasonló dolog történik akkor is, amikor alszunk. Az agyunk élményeket generál, és közben nincs közvetlen kapcsolatunk a valósággal, ami érzékeltetné vele, hogy ez csak képzelgés. Így az agy nagyon könnyen elhiszi, hogy amit generál, az az egyetlen valóság. Ráadásul alvás közben a racionális gondolkodásért felelős agyterületek kevésbé aktívak, mint éber állapotban, ezért teljesen logikátlan, furcsa jelenségeket is képesek vagyunk kritika nélkül valóságosnak elfogadni.
Amikor átlátunk az illúzión…
Léteznek azonban különböző módszerek arra, hogy változtassunk ezen, és elérjük a tudatos álmodás állapotát. A tudatos álmok sokszor az után alakulnak ki, hogy az álmodó valamilyen különös anomáliát észlel az álomvilágban. Például azt álmodja, hogy megbukik a vizsgáján, majd rájön, hogy ez lehetetlen, hiszen már évek óta nem jár iskolába, így ráeszmél, hogy csak álmodik.
Ez után a felismerés után az álom, érdekes módon, gyakran nagyon megváltozik. Sokkal részletesebbekké válnak, az érzékletek felerősödnek, a történet viszont kevésbé lesz érdekes. Sokan a pszichedelikumok által előidézett fraktálokhoz hasonló jelenségeket látnak ilyenkor, de gyakori a repülés, lebegés élménye is.
A tudatos álmodásnak több szintje létezik. Az első szinten az ember valahogy rájön, hogy álmodik, de nem tudja befolyásolni, mi történik. Az egészen magas szinteken viszont már képes alakítani a történeten, sőt akár előre el is tervezheti, hogy mit fog álmodni
– mondja a szakértő.
A tudatos álmodás ritkán fordul át rémálommá, a legtöbb ember számára kifejezetten pozitív élmény, de annál jóval nagyobb haszna is lehet, minthogy egy egyszeri kellemes tapasztalatot szerzünk általa. Segíthet megküzdeni például mindennapi problémákkal, hiszen az agyunk álmodás közben teljesen másképp működik. Ennek köszönhetően, ha tudatos álmodás közben elkezdjük vizsgálni egy társas kapcsolatunkat vagy ránk váró nehéz helyzetet, akár kifejezetten kreatív megoldásokhoz is elérhetünk.
Hogyan érhető el a tudatos álmodás?
A tudatos álmodás egyetlen hátulütője, hogy az eléréséhez használt egyik technika hozzájárulhat alvásproblémák kialakulásához. Ennek a módszernek a lényege, hogy éjszaka többször is szándékosan felébresztjük magunkat, ezzel az alvás és az ébrenlét állapota között tartva magunkat. Így a tudatos álmok valószínűsége megnő, ugyanakkor az alvás sokkal kevésbé lesz pihentető.
Szerencsére azonban nem muszáj ehhez a módszerhez folyamodnunk, ha szeretnénk tudatos álmodókká válni. Egy egyszerű internetes kereséssel is számos különböző technikát találhatunk, amelyekkel ez az állapot elérhető. Simor Péter szerint azonban fontos kiemelni, hogy nem mindenkinél működnek.
„Ezek többnyire szuggesztív, meditációs technikák. Figyelni kell a légzésre, a testünkre, időnként fel kell tenni a kérdést, hogy ébren vagyunk-e vagy nem. Az utóbbi időkben a kutatók eközben pici hangingereket is lejátszanak a kutatásokban résztvevőknek, majd ugyanezeket a hangingereket álmodás közben is lejátsszák nekik. Ez eszükbe juttatja a tanult technikát, ami elképesztő hatékonysággal idéz elő tudatos álmokat” – részletezi a pszichológus.
Miért fontos az álmodást vizsgálni?
Az álmoknak talán nincsen kifejezett funkciójuk, kutatásuk mégis kifejezetten hasznos és fontos tudományterület. Az álmok rendkívül érzékenyek a pszichológiai állapotunkra, így rengeteget el is árulhatnak róla. Sok pszichés probléma jelei, tünetei sokkal hamarabb jelennek meg álmainkban, mint ébrenlét közben, ezért érdemes odafigyelni rájuk. A gyakori rémálmok például előre jelezhetnek mentális zavarokat, amelyek ébren még nem jelentek meg.
Emellett az álmodás megfigyelésével olyan agyi folyamatok is megérthetők, amelyek ébren sokkal nehezebben vizsgálhatók.
Simor Péter szerint egy mintegy 8 órás alvással töltött időszakból nagyjából 5 órát álmodunk. „Ez alatt a kutatók kitűnően vizsgálhatják azt, hogyan működik az agy a maga spontaneitásában, amikor nem a külvilágra kell reagálnia, hanem egyszerűen ott van bezárva saját magába, és létrehoz élményeket. Miért ezeket az élményeket hozza létre, miért így hozza létre, mi az a spontán működés, amit egy ilyen agy generál? Ezek megválaszolása mind hozzájárulhatnak annak megértéséhez, hogy hogyan működik az emberi tudat.”










































































































































































































