Így néz ki a Holdba csapódott rakéta által hagyott kráter

Az előrejelzéseknek megfelelően magyar idő szerint augusztus 5-én a SpaceX egyik űrszemete csapódott a Holdba, krátert hagyva maga után. Az egyik Falcon-9 használaton kívüli rakétafokozata a Földről látható oldal peremének közelében érte el a felszínt. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszondája néhány nappal később megkereste a becsapódás helyét, és pontosította a keletkezett kráter méretét – számol be az IFLScience.

Az űrszemét a Blue Ghost holdmisszió indításából maradt vissza. A Firefly Aerospace magánvállalat űreszköze 2025. március 2-án sikeresen landolt a Holdon, a hozzá tartozó rakétafokozat azonban később irányíthatatlanná vált. A mintegy 13,8 méter hosszú, 4000 kilogrammos darab a becsapódás előtt körülbelül 8700 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Ez mindössze a második ismert eset, amikor egy rakétafokozat kontrollálatlanul a Holdnak ütközött.

A becsapódás helyét először a dél-koreai Danuri holdszonda észlelte. Az LRO augusztus 11. és 12. között készített felvételeket a területről, többféle megvilágítás mellett. Ezek alapján a létrejött kráter mintegy 18 méter átmérőjű és 3 méter mély.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

A helyszín a becsapódás előtt és után.

Forrás: NASA Goddard/Intuitive Machines

Milyen krátert hozott létre a becsapódó rakéta?

A friss kráterben a Hold felszínének különböző rétegei is jól elkülönülnek. A sötétebb felső réteg nagyjából fél méter vastag, ezt a kozmikus sugárzás, valamint a mikrometeoritok becsapódásai formálták az évmilliárdok során. A becsapódás ezt a réteget részben eltávolította, így a mélyebbről származó, világosabb anyag is felszínre került.

A kráter alakja szokatlan, nagyjából nyolcasra emlékeztet. Ez azért érdekes, mert a korábbi, szintén irányíthatatlan rakétafokozat – ez a kínai Csang-o–5-T1 misszióhoz kötődött – becsapódása is kettős krátert alakított ki. A két eset között azonban fontos különbség, hogy a mostani becsapódásnál a mélyedés egyik fele valójában egy már korábban is létező kráter, amelyhez az új becsapódás egy másikat hozott létre.

A történet másik érdekes tanulsága, hogy a becsapódás helyét a NASA kutatói előzetesen viszonylag pontosan meg tudták becsülni. A NASA Center for Near Earth Object Studies mérnökei két lehetséges becsapódási zónát számítottak ki: az egyik egy tökéletesen sima gömbként kezelte a Holdat, a másik pedig figyelembe vette a valódi, egyenetlen holdfelszínt. A tényleges becsapódási hely a részletesebb modell által kijelölt területen belülre esett.

A mostani esemény önmagában nem jelentett komoly veszélyt, de a jövőben egyre fontosabbá válhat, hogy pontosan nyomon lehessen követni a Hold felé tartó rakétadarabokat. Ahogy egyre több űreszköz érkezik majd égi kísérőnkre, a tervek szerint pedig tartós emberi jelenlét és infrastruktúra is kiépül, a kontroll nélkül maradt űreszközök becsapódása már komolyabb problémát jelenthet.