470 millió éve már voltak albérlők a tengerfenéken

A mészvázas állatok elhagyott, megüresedett házai nem szoktak sokáig lakatlanul heverni a tengerfenéken. Sokszor a külső-belső felszínükre tapadó mohaállatkák, tengeri férgek vagy más gerinctelenek az elsők, amelyek birtokba veszik az üres lakást. Számunkra ez kézenfekvőnek tűnik, azonban nem volt mindig így.

A kambrium időszakban még nem találni efféle albérlőkre utaló nyomokat, csak a vázak külsejáére települt rá néhány állat. Azonban az ordovícium középső szakaszában, mintegy 470 millió éve már a belső üregek lakói is megjelentek. A Tartui Egyetem kutatói számoltak be e legkorábbi esetekről a Scientific Reports folyóiratban.

Bár nem tűnik különösebben nagy eseménynek, hogy egyes állatok beköltöztek az elhagyott csigaházakba, kagylóhéjakba, azonban mégis fontos lépés volt az általunk ma ismert tengeri élővilág kialakulásában. Korábban az élőlények pusztán a tengerfenék, a sziklák réseiben találhattak otthonra – a mészvázak meghódításával új világ tárult fel előttük. Az észt kutatók a világ minden tájáról gyűjtött ősmaradványokat vizsgáltak át, hogy kiderítsék, mikor is került sor erre a lépésre.

Mintegy 460-470 millió éve elsőként a nagy méretű nautiluszfélék (csigaházas polipok) mészvázait vették birtokba kisebb állatok, majd később kerültek sorra a kagylók, csigák mészvázai. 450 millió éve már sűrűn lakott volt a legtöbb elhagyott váz. Olyan típusú állatok váltak albérlőkké, amelyek a vízből kiszűrögetve szerezték élelmüket: pörgekarúak, mohaállatok, szivacsok, graptoliták, illetve a mészvázak felületén tölcsér alakú házat építő csőféregfélék.

Az új élőhely meghódításával azonban az is világossá vált, hogy nem minden mészváz kínál ugyanolyan lakhatási feltételeket. Bár a különböző állatok elhagyott mészvázain nagyjából ugyanazok a típusú lények vertek tanyát, abban jelentős különbség volt, hogy mekkorára nőhettek és mennyinek jutott hely.

A nautiluszfélék nagy méretű házaiban igen jó volt a víz áramlása, így itt bőven volt oxigén, könnyen áramlott a tápanyag és a végtermék is – ennek köszönhetően a nautiluszfélék házainak volt a leginkább sokszínű albérlői közössége. A csigaházak szűkösebb nyílású terét csak kisebb termetű állatok tudták kitölteni, és a gyenge vízáramlás miatt számos állattípus számára egyáltalán nem voltak ezek alkalmas élőhelyek.

Az ordovícium középső szakaszában a tengerlakók sokfélesége megnőtt. Rengeteg olyan élőlény jelent meg, amely ugyan „röghöz kötött” életmódú volt, de nem a tengerfenék sziklarepedéseibe, hanem az állati mészvázak belsejébe tapadt fel. Ez részben annak köszönhető, hogy a ragadozók miatti nyomás hatalmas volt, a mészvázak másodlagos lakói pedig ugyanúgy élvezték a váz védelmét, mint az eredeti lakók korábban.

A kutatók úgy vélik, az elhagyott mészvázak külsején már évmilliók óta lakó élőlények jelenléte hozzájárulhatott ahhoz, hogy azok belsejét is meghódították az új lakók. Szintén fontos ok lehetett az is, hogy a korábbi, kambriumi mészvázak kisebbek voltak még, így eleve nem nyújtottak olyan jó lakhatási lehetőséget, mint az ordovícium nagyobb méretű vázai.

Az üressé vált mészvázak albérlőire a legkorábbi példák a Baltikumban kerültek elő. Ez lehet amiatt is, hogy e régióban került sor erre az evolúciós újításra, de azért is, mert az itteni ősmaradványokat igen sokat vizsgálták már. Az ordovícium végén gyakorlatilag már világszerte megtalálhatók voltak ezek az élőlények – a kutatók szerint globálissá vált, hogy az üres mészvázakba más állatok települnek. E szokásukat máig megtartották a tengerek lakói.