Trichotillománia: mi állhat a hajtépési kényszer hátterében?

Egy új tanulmány alapján a hajtépkedési kényszerként ismert trichotillománia hátterében nem feltétlenül a szorongás vagy más kellemetlen érzelmek állnak – számol be a ScienceAlert. Az eredmények szerint a viselkedésben a késztetés mellett az unalom és az alacsony aktivitási szint is fontos szerepet játszhat.

A trichotillománia során az érintettek ismételten meghúzkodják, akár ki is tépik saját hajszálaikat, testszőrzetüket, szemöldök- vagy szempilláikat, ami hajhulláshoz, illetve jelentős pszichés és társas nehézségekhez vezethet. A jelenség nem új: a legkorábbi írásos leírások egyikét Hippokratész i. e. 410 körül keletkezett művében találjuk, Arisztotelész pedig mintegy 60 évvel később a haj kitépkedését és a körömrágást is a káros szokások között említette.

A rendellenesség az Egyesült Államok lakosságának mintegy 1–2 százalékát érintheti, és gyakran társul szorongással, depresszióval, poszttraumás stressz zavarral, kényszerbetegséggel vagy ADHD-val. A jelenség egyik elterjedt magyarázata szerint a hajtépés az érzelmek szabályozásának eszköze: az érintett a szorongás, feszültség vagy frusztráció enyhülését élheti át a cselekvés után.

Christina Gallinat, a Heidelbergi Egyetemi Kórház munkatársa és kollégái arra voltak kíváncsiak, hogy a mindennapokban valóban elsősorban ezek az érzelmek vezetnek-e a hajtépéshez. Tíz napon keresztül 61 trichotillomániával élő felnőttet követtek, és naponta hétszer, reggel 8 és este 10 óra között kérdezték őket aktuális érzelmi állapotukról, a hajtépés iránti késztetés erősségéről és arról, hogy az előző mérés óta tépték-e a hajukat.

Mi jelezheti előre a trichotillomániás epizódot?

A résztvevők összesen 2557 alkalommal szolgáltattak adatokat, amelyekben 702 hajtépési epizódot rögzítettek. A legerősebb előrejelző nem az aktuális érzelmi állapot, hanem maga a késztetés volt: minél erősebb kényszert éreztek az alanyok, annál valószínűbb volt, hogy ténylegesen hajtépésbe kezdenek. Egy korábbi epizód szintén növelte annak esélyét, hogy röviddel később újabb következzen.

A kellemetlen érzelmek – például a szorongás, a düh, a szomorúság, a bűntudat és az idegesség – valóban együtt jártak erősebb késztetéssel. Ugyanígy a rágódás és a fáradtság is növelte a késztetés intenzitását, a tényleges hajtépést viszont ezek kevésbé jelezték előre, mint maga a késztetés.

Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.

Az unalom különösen érdekesnek bizonyult: nemcsak az adott pillanatban végzett hajtépéssel, hanem a későbbi epizódokkal is összefüggést mutatott. A kutatók szerint ez arra utalhat, hogy a trichotillománia bizonyos esetekben nem pusztán a kellemetlen érzelmek enyhítését szolgálhatja, hanem az alacsony ingerszinttel, illetve az unalommal is kapcsolatban állhat.

Az ismétlődő viselkedések egyes esetekben a belső ingerlékenységi vagy stimulációs szint szabályozásában játszhatnak szerepet. Az unalom és a fáradtság következetes előrejelző szerepe például arra utal, hogy a kizárólag az érzelmi szabályozásra összpontosító modellek nem feltétlenül elegendők.

A vizsgálatnak ugyanakkor vannak korlátai: viszonylag kevés, többségében női résztvevő vett benne részt, akiknek ráadásul vállalniuk kellett a tíznapos, intenzív megfigyelést. A felmérések között akár négy óra is eltelhetett, így a késztetések és érzelmek gyors változásait nem minden esetben rögzíthették.

Az eredmények mindenesetre arra utalnak, hogy a hajtépési kényszer megértéséhez nem elég azt vizsgálni, milyen érzelmek előzik meg a viselkedést. Legalább ilyen fontos lehet annak feltárása, mi történik a késztetés és maga a cselekvés között.