Augusztus asztrofotója: még a napraforgók is a napfogyatkozást nézték

A képen középkori hangulat társul a fogyatkozó Nap sorozatához, amely összhatásában Van Gogh kompozíciós világára emlékeztet.

Csernok Gyula asztrofotós expedíciói hagyományosan csodálatos képeket eredményeztek a napfogyatkozásokról: angliai és kanadai útja után ez alkalommal Spanyolországból tért haza sikerrel. Élményeinek beszámolóját az alábbi sorokban olvashatjuk.
Így készült a napfogyatkozásos fotó
„»De gyönyörű! Csenge, látod, ott a napkorona« – kiáltottam fel meghatottan a totalitás első pillanataiban, miközben a hároméves kislányom álmélkodva figyelő arcára pillantottam. Egy emberöltő telt el a sokunk számára emlékezetes, Magyarországról is látható 1999-es teljes napfogyatkozás óta, amit akkor gimnazistaként Siófokon élhettem át. Ezt követően a teljes napfogyatkozások sávjai rendre elkerülték a vén Európát, egészen az idei évig.
Eltelt hát 27 év, és eljött a nagy nap: 2026. augusztus 12-e. Tikkasztóan forró, napfényes napra ébredtünk, kissé opálos égbolttal. Hosszú tervezés és sok-sok órányi tervezés után sikerült méltó helyszínt találnom az észleléshez: a spanyol fennsík, a Mezeta egy varázslatos pontján, az El Camino zarándokút nyomvonalán fekvő Castrojeriz településen. Az előző napi terepszemle során azonnal megfogott a hely szelleme. A szemközt magasodó dombtetőn középkori erődítményének romja és a település határában emelt pompás, 12. századi Santa María templom uralta a látképet, amelyet az előtérben elterülő jókora napraforgómező tett még festőibbé.
A világ minden tájáról érkeztek ide a napfogyatkozások szerelmesei. A legtöbben a szomszédos Franciaországból, de jöttek az USA-ból, és idővel befutott egy nagyobb létszámú lelkes brazil csoport is. Rajtuk kívül számos távol-keleti társaság színesítette a sokadalmat a mi kis hat fős csapatunk mellett. A legjobb helyekre vadászó, legelszántabb fotósok már déli harangszóra megjelentek, így hamarosan hosszú sorban egymást érték a fotóállványok a templom melletti napraforgómező szélénél. Ahogy közeledett a jelenség kezdete, a helybéliek is szép számban szállingóztak ki a mezőre.
Már jócskán a nyugta felé készülődött a Nap, amikor a jelenség kezdetét vette, és megjelent az első kis harapás a korong szélén. Gyorsan teltek a percek, és ahogyan egyre karcsúbbá vált a Nap sarlója, úgy nőtt mindenkiben az izgalom.
Végül a totalitás előtt egy-két perccel az északnyugati látóhatárra markáns sötétség borult: a Hold többszörös hangsebességgel felénk száguldó árnyéka mutatta meg magát! Taps és ováció fogadta a tündöklő napkorona látványát, amely – az alacsony napállásnak köszönhetően – ez alkalommal sárgás színben pompázott. Működött az optikai illúzió is, de még mennyire! A horizont közelsége miatt a tereptárgyak ölelésében hatalmasnak hatott a napkorona, a fogyatkozás alatt pedig szépen kirajzolódott a Hold erősen elnyúlt, elliptikus árnyéka is.
A különleges, alacsony napállás, egy szabad szemmel is látható napkitörés, a középkori hangulatot árasztó miliő és a kislányom társasága tette számomra igazán egyedivé és felejthetetlenné az évezred első európai teljes napfogyatkozását. Folytatásként jövőre, 2027. augusztus 2-án az évszázad napfogyatkozását vesszük célba, a terveink szerint Tunéziából.”
Technika:
- Canon R6 Mark II kamera
- Sigma Art 24-105 mm-es objektív 55mm-en
- Totalitás: ISO 800, f/8, ¼ s
- Részleges fázisok: ISO 100, f/8, 1/500 s










































































































































































































