Főemlős rokonaink is barátkoztak más állatfajokkal

Kutya, macska, nyúl, hörcsög, vagy akár csak egy aranyhal is sokak számára az élet fontos része. A házi kedvenceink sokszor valami olyat adnak, amit az ember másképp nem kaphat meg, de vajon mi magyarázhatja azt, hogy az ember egyáltalán egy másik fajba tartozó élőlényhez ragaszkodhat? Az Oxfordi Egyetem vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport feltárta, hogy ennek miféle evolúciós háttere lehet. Az eredményeket a Primates folyóiratban tették közzé a szakemberek.

A kutatók a tudományos szakirodalomban eddig összegyűjtött olyan eseteket vizsgálták át, amelyben egy főemlős faj – legnagyobb részben majmok – és egy másik állatfaj közti barátságos kapcsolatról esett szó. 427 ilyen esetet elemeztek, ezekben 88 főemlős és 127 partner állatfaj (ezekből 55 nem főemlős volt) közti viszony szerepelt. Olyan eseteket találtak, amelyekben a majmok játszottak a másik állattal, simogatták, ápolgatták, cipelték, karjukban tartották azokat, de még olyan is akadt, hogy örökbe fogadták a másik faj egyedét.

Néhány érdekesebb eset

Egy brazil kapucinusmajom-csapat egy selyemmajom-bébit fogadott be. A kicsit úgy gondozta két nőstény is, mintha saját kölykük volna. ápolták, etették, védelmezték, legalább 10 hónapon keresztül. Thaiföldi medvemakákók, amelyek templomok környékén (szabadon) éltek, a szintén ott élő „közösségi” kutyákat saját fajtársaikhoz hasonlóan ápolták, tisztogatták. Rendszeresen ugyanazok a majmok találkoztak ugyanazokkal a kutyákkal.

Sri Lanka-i szürkelangurok a helyben élő hosszúfarkú királymókusokat simogatták és tisztogatták – a mókusok ezt szó nélkül tűrték. A kínai jünnani piszeorrú majom fiatal egyedeinek szokása volt a házi sertések malacaival játszani, kergetőzni-hemperegni, mindennemű agresszió nélkül.

A japán makákók rendszeresen felmásznak a szikaszarvasok hátára – ennek időnként a játékon túl olyan hatása is van, hogy a szarvas járásával felvert rovarok a majom számára könnyen megszerezhető eledelt jelentenek. Madagaszkáron számos olyan esetet ismernek, amikor egy makifaj egy másik maki egyedet tisztít, ápol.

Egy szaúd-arábiai galléros pávián egy pici kutyakölyköt cipelt magával – ez az eset azonban a kiskutya pusztulásával végződött, bár a pontos ok nem derült ki, de könnyen lehet, hogy a kutyus anyatej hiányában egyszerűen éhen pusztult. (Páviánoknál nem ritka, hogy mások kicsinyeit cipelik el, és ez még a jó szándék ellenére is lehet végzetes, ha túl kicsi a kölyök.) A kutatók 13 ehhez hasonló, rosszul végződő esetet találtak a szakirodalomban.

Evolúciós eredet

Habár ezek az esetek nem olyanok, mint az ember által tartott házi kedvencek esetei, azonban az evolúciós eredetről mégis árulkodnak. Egyedinek gondoljuk azt a kapcsolatot, amelyet más fajokkal házi kedvenceinkkel – ápolunk. Azonban már a főemlős rokonaink is mutatnak ilyen jellegű pozitív érzéseket. Kíváncsiak, elviselik a másik állat közelségét, sőt, gyakran ápolják azt. Ezek pedig a házi kedvencek tartásának evolúciós építőkövei a kutatók szerint.

A kutatók bíznak abban, hogy az elemzéseik arra ösztönzik majd a főemlőskutatókat, hogy minél jobban figyeljenek ezekre az esetekre. A célzott megfigyelésekkel több példán keresztül ismerhetjük meg, miként lépnek kapcsolatba egymással a különféle fajok. Ez pedig saját fajunk empátiájának, társas viszonyaink rugalmasságának evolúcióját is segít megérteni.

Egy állat a legtöbb esetben gyakorlati okból csatlakozik egy másik fajhoz, például közös élelemszerzés, vagy épp a ragadozók elöli hatékonyabb menekülés a cél. Ezek a főemlősök azonban egy lépéssel tovább mentek: mindenféle kézenfekvő gyakorlati cél nélkül, kíváncsiságból, társas kötődésből bújtak hozzá vagy ápoltak egy másik fajba tartozó állatot. Ennek ismerete, megértése segíthet abban is, hogy menhelyeken vagy más, vadállatokat tartó helyszíneken jobb körülményeket biztosíthassanak az állatok számára.