A gleccserek olvadása miatt gyakoribbá válnak a méhbetegségek

Amikor egy alpesi lejtőről visszahúzódik a gleccser, az így szabaddá váló talajt apránként meghódítja az élet. A megtelepedő növények egyes típusai az idő előrehaladtával gyakoribbá válnak, mások megritkulnak, kialakul egy új élőhelyi közösség, és ez pedig befolyásolja, hogy a különböző méhek és más beporzók mihez is férhetnek hozzá. A növényi közösség úgy alakul át, hogy egyre nagyobb lesz az átfedés a virágzásban, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a különféle méheket megbetegítő kórokozók terjedjenek.

A Lausanne-i Egyetem vezette kutatásban azt mérték fel, hogy egy hátráló gleccser előterében kialakult réten gyűjtő háziméhek, illetve az ott élő 35 fajhoz tartozó vadméhek milyen kórokozókat hordoztak. A réteken begyűjtött méhek esetében feljegyezték, milyen virágokról fogták őket, meghatározták a méhek pontos faját, majd felmérték a bennük hordozott kórokozókat: három vírust és két parazitát mértek fel. Az eredmények az OIKOS folyóiratban láttak napvilágot.

A Mount Miné-gleccser már a 19. század második felében elkezdett visszahúzódni, a visszahúzódás ütemét jelzik az egyes időszakok során hagyott morénák (a gleccser által hordozott, majd lerakott kövek). Ez alapján négy időszakot határoztak meg a gleccser visszahúzódásában, amelyeket a szabaddá vált felszín különböző szintű, típusú növénytakarója jellemez. A legrégebben, 1964-ben felszabadult területet ma már erdő borítja, míg a legfrissebben, 1898-ben felszabadult részen csak néhány pionír növény tudott megtelepedni eddig.

A legtöbb növényfajt az a stádium mutatta, amely az 1925-ben felszabadult területen jött létre: ez egy vadvirágokban igen gazdag alpesi rét volt.

A gleccser által legfrissebben elhagyott területen, amelyen leginkább a pionír növények nyíltak, mint például egy alpesi füzikefaj (Epilobium fleischeri). E pionír területen a háziméhekben mind az öt kórokozótípust azonosították, míg a vadméhekben szerencsére csak kettőt.

Más volt a helyzet a már régebben szabaddá vált és átalakult területeken: itt a szárnyak deformálódását okozó, elsősorban háziméheket támadó vírus gyakoribbá vált sajnos a vadméhek körében is. A kutatók ezt, a kétféle növénytakaróval fedett terület közti eltérést azzal magyarázták, hogy a különféle méhek másképp használják a rendelkezésre álló növényeket.

A vizsgált pionír területen a virágok zömét jelentő füzikén nagyrészt háziméhek voltak, és csak egy kevéske vadméh járt erre a virágra. Ez azt jelentette, hogy itt kevés volt a lehetőség is az egyes méhek közt a kórokozók átadására.

A már sokszínűbb növényzetűvé vált területen viszont nagyobb átfedés volt abban, hogy az egyes méhfajok miféle növényekről gyűjtenek, vagyis ugyanazokon a virágokon egyaránt jártak különféle vadméhek, valamint háziméh is. Ez azt is magával hozta, hogy nagyobb esély volt a kórokozók átadására is.

A rét virágai olyanok a méhek számára, mint influenzaszezonban egy zsúfolt metrókocsi az embernek: igen könnyen átadják egymásnak a kórokozókat a körülmények hatására.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a méhek körében gyakoribbá váló betegségek is a klímaváltozás számlájára írható probléma. Sajnos a beporzóinkat sújtó rengeteg egyéb változás hatásait ez még tovább rontja.

Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy más területeken, ahol más, vagy több méhfaj él a visszahúzódó gleccserek árnyékában, fontos volna megismételni a kutatást. Ezzel lehet csak teljes képet kapni a változásokról, és csak így tudunk többet segíteni a beporzókon is.