Pergamenben maradt fenn a juhhimlő nyoma

A juhhimlő egy gyakran végzetes, vírus okozta állati betegség, amelytől már az ókorban is rettegtek a pásztorok: ha a kiütések megjelentek az állataikon, tudták, akár az egész szaporulat odalehet. Még a modern Európában is igen súlyos veszélyt jelent, ugyan hazánk 1957 óta mentes ugyan tőle, a szomszédos országok azonban nem.

Bár a kórokozó az embert semmilyen formában nem képes megbetegíteni, a fertőzés olyan mértékű károkat okoz, hogy a terjedést minden áron meg kell akadályozni. A kórokozó múltját azonban ennek ellenére sem igazán ismerjük. Nemrégiben egy nagy, nemzetközi, számos tudományág képviselőit összefogó kutatócsoport közel négyezer évre tolta vissza, régészeti leletek alapján a kórokozó ismert nyomait.

Arra jutottak, hogy a juhhimlő mintegy 5000 éve elkülönült a rokon vírusoktól, vagyis azóta, amióta Eurázsia sztyeppéin a gyapjuk miatt jelentős tömegben kezdtük tenyészteni a birkákat.

A juhot igen korán, már kb. 11 évezreddel ezelőtt háziasítottuk. A gyapjú tömeges felhasználása azt jelentette később, hogy nagyobb nyájakat tartottak, ezek pedig tökéletes terepet biztosítottak a kórokozónak. Épp ezért, a kórokozó számára evolúciós előnyt jelentett az, hogy a juhokra specializálódott.

A kutatók 754 régészeti leletet, valamint kultúrtörténeti emlékből vett mintát vizsgáltak meg. A legősibb juhhimlő-genomot mintegy 3900 éves, Kazahsztánban talált juhfogakból sikerült kivonni. Azonban legalább ennyire fontosak a középkori minták, amelyeket pergamenekben tudták a szakemberek kimutatni.

A pergamen állati bőrből készült, kecske, szarvasmarha, juh egyaránt lehetett az alapanyag. Amikor a juhok megfertőződtek, a bőrük nem ritkán ép maradt, így ha el is pusztultak, azt fel lehetett használni. Ennek köszönhető, hogy számos 8-14. századi irat (többek közt díszes kódexek) alapanyagából sikerült kimutatni a vírust. Ilyen volt például a Pál apostol leveleit tartalmazó 8. századi brit kézirat, amely a cambridge-i Trinity College kincsei közé tartozik – ez szintén megőrizte a juhhimlő génjeit.

Érdekes módon nemcsak juh, hanem kecske- és borjúbőrökön is találtak vírus-DNS-t. A kutatók szerint ez ahhoz köthető, hogy a pergamenkészítés folyamatai során a különféle állatok bőrét együtt kezelték, így a hosszú hónapokig életképes vírusok elszennyezhették a másik állatfajok bőrét is. (A kutatók teljesen azt se zárták ki, hogy esetleg átfertőződtek más fajok is a juhok vírusával.) Még papírról is kimutatták – oda pedig a ragasztáshoz használt, állati eredetű enyv révén kerülhetett.

A genetikai adatok alapján sikerült a juhhimlő vírus evolúcióját is rekonstruálni. Capripoxvírusok fő ágai valószínűleg az elmúlt 11 500–3700 évben különültek el, ezek az időpontok pedig a juh háziasításával és nagy léptékű, gyapjú célú tenyésztésével hozhatók kapcsolatba. A genetikai változások alapján a 3700-4000 évvel ezelőtti vírus már alkalmazkodott a juhainkhoz, azóta viszont meglepően stabil maradt.