560 millió éves fosszíliát rejtett egy legelő

560 millió évvel ezelőtt a mai Norvégia sarkvidéki területe valahol a déli féltekén volt, valószínűleg nem túl messze az Egyenlítőtől, az egykori Baltica őskontinens északi peremén. Ekkor csak a tengerben volt élet, és ez volt az a korszak, amikor az első soksejtes, komplex állatok megjelentek. A legtöbb ediacara időszaki ősmaradvány valamiféle lepréselt virághoz hasonló lenyomatként maradt ránk, nagyon keveset tudunk arról, milyen volt az élőlények külleme 3D-ben.

Ekkor élt a Charnia nevű állat, amit leginkább egy tengerfenékhez rögzült medúzaszerűségként képzelhetünk el, de se szája, se más látható szerve nem volt. Mintha csak egy kocsonyás masszával kitöltött tömlő lett volna, azonban mégis a legkorábbi komplex állatok egyike volt. Az újonnan felfedezett norvég ősmaradványok azonban térbeli szerkezetükkel együtt őrizték meg ezeket az ősi zselétömlőket. A felfedezést a Cambridge-i Egyetem ismertette.

Az egykori élőlényt egy vízfelszín alatti csuszamlás sodorta el és temette maga alá igen gyorsan. Mivel a maradvány iránya megegyezett a csuszamlás irányával, ezért gondolják azt a szakemberek, hogy nem helyben pusztult el, hanem úgy sodródott oda. Viszont jó eséllyel nem túl messziről érkezett a test, mivel egyben tudott maradni.

A tömlőt valamiféle bőrszerű anyagként képzeljük el, de arról nincs információ, hogy konkrétan miféle összetevői lehettek. A belsejben lévő kocsonyás anyag helyére szivárgott be az üledék, s az állat így 3D-ben őrződhetett meg. Ez egy lágy testű lény esetében elképesztően szerencsés véletlen volt.

A kiválóan fennmaradt térbeli alaknak köszönhetően olyan részletei maradtak meg az ősi állatnak, amelyeket egy egyszerű lenyomat nem őrizhetett volna meg. A Charnia úgy nézett ki, mintha egy páfránylevél volna, középütt egy hosszirányú tengelye volt, amelyből kétoldalt kinyúltak kis ágacskák.

Azonban ezek az ágacskák még további, még kisebb ágacskákra tagozódtak. A térbeli szerkezetet megőrző fosszília olyan részleteket mutatott meg a kutatóknak, amelyekre korábban nem pillanthattak rá.

A lenyomat csak az elágazásokat mutatta, a 3D-s maradvány pedig olyan volt, mintha egy fotó alapján szobor készült volna az élőlényről.

Ediacara időszaki ősmaradványokat a világ néhány különböző pontján találtak, emiatt egy új lelőhely felfedezése már önmagában is szenzációs. Ezen felül azt is megmutatja, hogy jóval szélesebb körben elterjedt élőlények lehettek ezek a lágy testű állatok, mint eddig gondoltuk. Ráadásul e fontos leletre a véletlen vezetett: egy birkalegelőnél egy kis szirtből kihulló darab lepottyanva kettétört, és akkor vált láthatóvá az ősmaradvány.

A legelő szikláiban és e kőzetréteg, a Varanger-félszigeten másutt felszínre bukkanó pontjain több másik ediacara időszaki élőlény maradványait megtalálták már eddig. Mivel e kőzetrétegek elég nagy területen a felszínen vannak, reményteli lelőhelynek tűnik ez, és valószínűleg még sok további felfedezésére is sor kerül a jövőben.