Hidrotermális kürtők termelhették a sejtek energiaforrását

A földi élet kialakulásában fontos részlet volt az, amikor a sejtekben energiát tároló és szállító molekula, az ATP megszületett.

Jelenleg a földi élőlények a környezetükből nyert energiát mind-mind ugyanabba a molekulába alakítják át, ez az ATP, vagyis az adenozin-trifoszfát. E molekulát szokás a sejtek energiavalutájaként is emlegetni. Vannak ugyan más molekulák is, amelyek ugyanezt a célt szolgálják egyes meghatározott biológiai folyamatokhoz, ám általánosan, minden földi élőlényre érvényes energiahordozó az ATP. Az azonban nem világos, miként is vált a foszfát a sejtek energiájában kulcsszereplővé.
Az adenozin-trifoszfát szerepe óriási: egy átlagos, 70 kilós ember szervezete az életfolyamatai során naponta ugyanilyen mennyiségű ATP-t állít elő és bont le. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szervezetben egyszerre 70 kilónyi ATP van.
A molekula folyamatosan újrahasznosul, hasonlóan ahhoz, ahogy egy űrállomáson ugyanazt a vizet újra és újra megtisztítják és felhasználják. Egy baktérium ennél még jóval intenzívebben forgatja az ATP-t, akár a saját tömegének tízszeresét is felhasználhatja egy osztódásnyi idő alatt.

Ma a sejtekben ezt az energiahordozót egy erre szakosodott molekuláris gépezet, bonyolult enzim állítja elő, azonban ahhoz, hogy az enzim elkészüljön, már szükség volt ATP-re. Ezzel a tyúk és a tojás klasszikus kérdésénél járunk: mi látta el energiával az adenozin-trifoszfátot előállító enzimet azelőtt, hogy lett volna ATP? Úgy tűnik, egy kutatócsoport nemrégiben talált egy lehetséges geokémiai folyamatot, ami képes lehetett rá.
A düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem kutatói és spanyol kollégáik a FEBS folyóiratban közzé tett kutatási eredményükben a hidrotermális kürtők környezetét jelölték meg lehetséges forrásként. A kutatók a mikrobákhoz és a környezethez fordultak.
Számos, enzimek nélküli anyagcsere-folyamatban szerepet kapnak a fémek, mint katalizátorok, ráadásul ezek bőven előfordulnak a hidrotermális kürtőknél. Az itt élő baktérium pedig képes a kémiailag igen stabil foszfát (PO4) helyett a kürtőkben szintén természetesen jelen lévő foszfit (PO3) molekulát használni anyagcseréjében.
A kutatók e folyamatokat laborban vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a hidrotermális kürtők körülményei közepette, fémek segítségével lejátszódhattak a foszfortartalmú molekulákat átalakító reakciók – ezeket az átalakításokat ma az enzimek végzik. Ez azt jelenti, hogy az élet hajnalán nem feltétlenül kellettek bonyolult enzimek, elég volt a rendelkezésre álló fém. A kísérletekben a nikkel is alkalmasnak bizonyult a feladatra, de még sokkalta hatékonyabb volt, ha palládium volt a katalizátor.
A Heine Egyetem kutatói egy évtizede vizsgálják azokat a körülményeket, amelyekben a hidrotermális környezet fémjei kiválthatták az enzimek feladatait. A mostani kísérletekben még számos olyan komplex anyagcsere-folyamatot tudtak fémek segítségével lejátszani, amelyek az élő sejtekben enzimek segítségét igénylik.
A legfontosabb azonban az a felfedezés, amelyben az ATP előanyagát képesek voltak ilyen egyszerű módon előállítani. Ez pedig elegendő lehetett ahhoz, hogy segítségével lendületet kapjon az élet.












































































































































































































